A Kertember 34. – Mi hát a kert?

Tavasz táncolás
Korai örömökkel
Szoknyalibbenés.

A kertember ásott. Annak ellenére, hogy természetesen tisztában volt az ásásmentes kert számtalan előnyével (a lusták eldorádója, ízületek kímélése, a talajlakók vegzálásának elkerülése), de nem volt kedve évekig szórakozni a tarackkal. Sem azzal a másik nyavalyással, aminek a gyökerei úgy terülnek szét hosszában és széltében, akár valami nyálkás pókháló.

Ásott tehát, ha nem is nagyon és mélyen, épphogy csak egy kicsit, úgy fél ásónyomnyit. Az új magaságyások miatt, azoknak az eljövendő helyén. Ekkor váratlanul, ki tudja, agyának melyik tartományából felbukkant egy szöveg, ami ezt megelőzően az interneten került elébe, hol máshol. Ez: „Ha a pedofília csak egy szexuális irányultság, akkor az elásásuk csak kertészkedés.” Nem tudta, sírjon vagy inkább nevessen, így aztán ásott tovább, immáron dudorászva. Böjtmás, avagy kikelet havában, ezért inkább csak úgy magában, magának. „Egy madár ül a vállamon, ki együtt született velem.” Amikor abbahagyta, és a föld forgatását is egy kicsit, leült egy padra, és hagyta, hadd forogjon tovább a föld.

Weöres felettébb alkalmas ehhez az állapothoz. „Néha messzire kell menni, hogy az ember rájöjjön, hogy minden, ami számít, az otthon van. Ne keressük, mert nem találjuk máshol azt a békés nyugalmat, ami átjárja a szívünket és átöleli a lelkünket.”

A kertembernek már jó ideje a kert nyújtotta mindezt. Vajon miért? És hol a dolgok eredője? A kertember mindenféle tudományokat hívott segítségül a helyes megfejtéshez, a genetikától a kulturális antropológiáig, hogy végül, mint már oly sokszor, a szimbólumok adják meg a jó választ. A kertember jeleket látott, és képekben gondolkodott. Hogy melyik jelkép mikor és minek hatására jelent meg benne és az adott jelenben, nos, az a megtudás még váratott magára. Például a japánok úgy két hónapja kezdték el a dzsungelharcot a fejében, és azóta a kertember haikukat írt fejben a kertben. Aztán amikor csinos kis haikuhalmaz kerekedett benne, és az építmény már nagyon kikívánkozott a szabad levegőre, fogott egy botot, és belerajzolta azokat a verseket a porba, és ott is maradtak mindaddig, amíg el nem mosta őket az eső, vagy össze nem taposták a macskák és az őzek, először csak apró tappancsnyomokat hagyva a betűkön, majd olyannyira összekuszálták a szöveget, hogy értelmét vesztette, vagy éppen újat nyert.

Na de vissza a kert kultuszához, amely alighanem a paradicsomból indult el hódító útjára. Így alighanem az sem lehetett véletlen, hogy amikor a kertember apránként elnevezte a kert részleteit, az írókert, a rozmaringkert és a virágoskert mellett paradicsomkert is született, számtalan méretű, színű és formájú paradicsomokkal, amik büdöskék és bazsalikomok társaságában múlatták a nyáridőt. Többek között ezért is örült annak, hogy magyarnak született, mert ez például a tométó és a paradájz használatával kissé megbicsaklott volna.

Szóval az van, hogy a kert szimbóluma egyrészt a földi paradicsomnak és magának a kozmosznak, amelynek középpontja az édenkert, másrészt előképe mintegy az égi paradicsomnak és jelképe a paradicsomi létnek megfelelő lelkiállapotnak. Íme hát a kezdet és a vég, valamint a köztes létben az átölelt lélek. A teremtés földi paradicsoma egy kert volt. Ádám művelte, ő volt a kertész. A kert-ész, ha tetszik. A ciklikus kor kezdetén, amikor a növényi kultúrák még mindent vittek, a vég pedig egy város lesz, a mennyei Jeruzsálem. Az emlékeknél maradva, a kollektív emlékezetnél akár, bátran kijelenthetjük, és a kertember ki is jelentette, hogy például az antik Róma kertjei az elveszett paradicsom jelképei voltak. Na, ott mi mehetett, különösen délen – gondolta, miközben kósza deszkák után nézett az ágyásokhoz. Vagy a japán és a perzsa kertekben. A távol-keleti kert amúgy is és eleve a világ kicsinyített mása, hogy befogadható és átlátható legyen ez a világ, ha már egyszer, egyben és ugyanakkor a maga eredetiségében helyreállított természet jelképe.

Jól és pontosan írja tehát Hi Kang kínai költő, hogy „micsoda öröm a kertben sétálni. A végtelen útját járom”. A kertember is így van ezzel valahogy, nyír egy hanyatt esett nyolcast a fűbe, és előfordul, hogy napokig ki sem megy a kertből, a titkok őrzőjéből, mert a kapun túl egy más világ van, homályos tükrökből álló útvesztővel.

Nyitókép: Pixabay